Variációk egy témára – az őzcomb Az előző írásomban már említésre került a szomszédom és az általa elejtett őz. Erre térnék most vissza, ahogy azt ígértem. Felszerelkeztem a szükséges eszközökkel és „elfoglaltam” a szomszédasszonyom konyháját. Mivel teljesen másként szerettem volna elkészíteni, mint ahogy eddig megszokták a szomszédaim, ezért a natúron sütésre gondoltam, hogy kipróbálom…. Tovább »
Így süt őzet a Gluténmentes Séf
Variációk egy témára – az őzcomb Az előző írásomban már említésre került a szomszédom és az általa elejtett őz. Erre térnék most vissza, ahogy azt ígértem. Felszerelkeztem a szükséges eszközökkel és „elfoglaltam” a szomszédasszonyom konyháját. Mivel teljesen másként szerettem volna elkészíteni, mint ahogy eddig megszokták a szomszédaim, ezért a natúron sütésre gondoltam, hogy kipróbálom…. Tovább »

Tévhit, hogy a korán- még szoptatás ideje alatt – bevezetett glutén megelőzi a lisztérzékenység (cöliákia) kialakulását! A védőnők régi kutatásokra alapozott, elavult irányelvek alapján járnak el, amikor szinte kötelezővé teszik, hogy a gyermeknél már 4-6 hónapos korban kezdjük a glutén bevezetését pl. egyéb adalékanyagokat is tartalmazó háztartási keksszel. Mint kiderült, teljesen fölöslegesen. Mindenek előtt hadd…
A háziorvosok a kötelező szintentartó továbbképzéseiken sokféle aktuális trendről hallhatnak, ami érintheti a szakmájukat. Az egyik a reflux volt, mely már vagy 8-10 éve “slágerbetegség”. Valóban döbbenetes, hogy a reflux mind a babáknál-kisgyerekeknél, mind pedig a felnőttek körében mennyi egészségügyi problémának az okozója. Az állandó gyulladás a köhögésen – szívtáji fájdalmon kívül még akár rák…
A szomszédomról tudni kell, hogy nagy vadász. Jó idő lévén többet vagyunk a kertben, így a napokban megszólított kertészkedés közben. Lőtt egy fiatal őzet, de mit lehetne belőle készíteni? – az elmúlt 20 évben mindig pörkölt és vadas készült, de az ő és vadásztársai főzési tudománya ebben ki is merült. Így hát megbeszéltük, hogy másnap…
Az élelmiszerek címkézésével foglalkozó cikksorozatunk harmadik részében összegyűjtöttünk néhány meglehetősen elszabott, és ezért életveszélyes címkét, címketípust. Lássuk, mi a különleges bennük! (Cikksorozatunk első részében a kötelezően feltüntetendő összetevőkről, a másodikban pedig a nyomokban tartalmazhat felirat megfejtéséről olvashat.) Fotó.Allergiásként naponta számtalan címkét kell ahhoz végigolvasnunk, hogy össze tudjuk állítani napi étkezéseinket. A sok címke között mindig…
Amíg nem volt muszáj utánaolvasnom, én is csak hülyeségeket gondoltam a lisztérzékenységről. Annyit hittem, hogy pont úgy mint a laktózérzékenység, a cöliákia is némi hasfájással, hasmenéssel jár, és az allergiával ellentétben nem okozhat életveszélyes állapotot, csak hosszú távon lesz baja az embernek, ha minden nap sok liszteset fogyaszt. Meg voltam győződve arról, hogy a tévesztés nem nagy bűn, maximum…
Még a legkönnyebben elkészíthető húsételeknél is lehet hibázni. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető húsételekről írok, hogy a sülted tökéletes legyen! (Átol Tibor korábbi tippjeit e témában ide kattintva olvashatod.) Csirkecomb Csonttal és csont nélkül (csirkecomb filé) szinte ugyanaz elkészíthető belőle frissen sütéssel, mint a csirkemellből, de mivel szaftosabb húsrész, ezért a csonttal, sütőben sütésre is alkalmas. Sokkal…
Számomra kiderült, hogy nagyon sok esetben nincsenek tisztában azzal a főzésre rákényszerült emberek, hogy milyen húsrészt milyen konyhatechnológiai eljárással (sütés, főzés, párolás) lehet a legízletesebben elkészíteni. A következő cikksorozatommal ehhez szeretnék segítséget nyújtani. Gyorsan, de jól! Mivel a manapság népszerű félkész / mirelit / mikrós vagy por alapú ételek döntő többsége nem illeszthető be pl….
Bemutatom Átol Tibort. Az Allergia Cafeblog olvasóinak segít az ételek ügyes elkészítésében! Átol Tibor vagyok. Szakács a szakmám. 1984-ben az Ecseri úti Gundel Károly Vendéglátóipari iskolában végeztem, majd később ott is érettségiztem. A Bajkál, majd a Kárpátia étteremben dolgoztam, mint konyhafőnök-helyettes, majd konyhafőnök. 1994-től saját tulajdonú kifőzdét üzemeltettem, majd váltottam, és 2009 óta a másik családi…
Kijöhet valaki az élelmiszeripari iskolából úgy – akár pékként, akár szakácsként vagy cukrászként – hogy nem is ismeri az alapvető allergéneket! A legfőbb allergéneket minden élelmiszercímkén kötelező feltüntetni. Még a “kimérős” termékekről is kell a boltoknak tájékoztatást nyújtaniuk. Sokszor ez elmarad, illetve csak legyintenek a pékségben: ugyan, nem tartalmaz tejet! Semmilyen allergént! Közben meg a pogi tetején ott…