Pedig jó heccnek tűnt: sajtdobálásból tragédia

Cikkünk röviden összefoglalva:

Blogunk célja az olvasóink tájékoztatása, nem a lájkvadászat. Nem szerencsés, hogy egy ilyen szomorú esetet kell felidéznünk, de annyi kommentet olvastunk a közösségi oldalakon olyan felhasználóktól, akik minimális vagy nulla információval rendelkeztek a témáról, hogy most szükségesnek éreztük írni az esetről. Az olvasók nehezen hiszik el, hogy bőrön keresztül ennyire súlyos allergiás reakció jöhet létre.

A tragikus történet 2017 júniusában esett meg. Adott volt egy 13 éves brit iskolásfiú, aki eleve szeretett étellel (tipikusan banánhéjjal) dobálózni (forrás itt).  Volt továbbá egy barátja, aki nem tudta, hogy a sajt tejből készül. Az ő iskolatársuk volt az életvidám, okos Karanbir Cheema, aki súlyosan allergiás volt tejre, tojásra, gluténre, mogyorófélékre (forrás itt), valamint asztmával és ekcémával is küszködött. Otthon külön hűtőben tárolták a neki szánt ételt. Június lévén magas volt a kültéri pollenszennyezettség is. Utólag úgy tűnik, hogy a gyerekek valamennyire tisztában voltak vele, hogy Karan allergiás a tejre, de az a fiú, aki odaadta a sajtot a dobálózós fiúnak, azt gondolta, hogy „csak kiütéses vagy lázas lesz, vagy valami”, és nem gondolt súlyosabb következményekre. A dobálózós fiú pedig nem tudott (?) Karan allergiáiról. A tanáruk szerint ellenben nagyon is tudatában voltak Karan ételérzékenységének! (Forrás itt)   

Tehát az udvaron az egyik gyerek adott egy darab sajtot a másiknak, aki poénból megdobta vele Karant. A sajt a nyaka bal hátsó részét érte. Eztán felgyorsultak az események. Karan nyaka elkezdett viszketni, ezért erősen vakarta. Fulladni kezdett. A kiérkező orvos – elmondása szerint – nem tudott az allergiákról, ezért legelőször asztma elleni gyógyszert adott be. Eztán kapott a fiú életmentő adrenalininjekciót, konkrétan Epipent.  De sajnos az Epipen egy évvel azelőtt lejárt.

Közben leállt Karan légzése. Kórházba szállították, ahol 10 nappal később elhunyt. 

Sajnos a fiút már nem tudjuk visszahozni.  De tanulhatunk az esetből. Az Allergic Living cikke szerint a következő tényezők vezettek a tragikus végkifejlethez:

A vizsgálat és a bírósági tárgyalás továbbra is folyik, ha új fejleményekről olvasunk, megírjuk. 

Mit tehetünk mi, hogy a fentiek ne ismétlődhessenek meg? Néhány tipp:

Az amerikai FARE (Food Allergy Research and Education, azaz Ételallergia Kutatás és Oktatás szervezet)  egyik jelmondata (itt is olvasható): 

AZON DOLGOZUNK, HOGY MEGTALÁLJUK AZ ÉTELALLERGIÁK ELLENSZERÉT. DE ADDIG IS A ZAKLATÁSNAK MEGVAN MÁR  AZ ELLENSZERE : TE MAGAD.

  Szívből remélem, hogy egyszer mindenki eljut ennek megértéséig.

Kiemelt kép: Pixabay

A további cikkekért kövesd Életmódunk – Egészség, diéta, allergia blogok – hitelesen Facebook oldalunkat! 

Ha van személyes történeted, amit szeretnél megosztani, vagy csak kiírni magadból, hogy jobban érezd magad, esetleg tapasztalatokkal, receptekkel segítenél ételallergiás/-érzékeny sorstársaidon – várjuk a leveled az allergia.cafeblog@gmail.com címre. Akár meg is jelenhet az oldalunkon az írásod!

Köszönettel:  Noiro és Lin

Címkék: , , , , , , , , ,
Tovább a blogra »