A kicsikém baba korában sem volt egyszerű eset. Szoptatás közben is báboznom kellett neki. Ha tudom, nem biztos, hogy kibírom ép ésszel – a hozzátáplálásig körülbelül két éves koráig várnom kellett!
Talán pár gondolattal tudok segíteni azokon, akik hasonló cipőben járnak. Mert van kiút. Csak hatalmas türelem és sok-sok idő kell hozzá. Az allergiás gyerekek hozzátáplálását nem mindig lehet siettetni.
Az első hónapokban Zsófi nem is tudott magától szopizni, leginkább cumiból adtam neki az anyatejemet. A tejemtől tetőtől-talpig sebes volt a bőre, és gyakran “bukott”, de az igazság az, hogy sokszor inkább kihányt mindent, amit megivott. Pedig a kicsikém egyáltalán nem volt az a gyorsivó fajta, egy-egy etetés több mint egy órán keresztül tartott. Még a cumiba rakott lefejt anyatejet is ennyi ideig tartott meginnia.
Gondolhatjátok, hogy mekkora kudarc volt, amikor mind kihányta…
A bőrére a védőnő mindig azt mondta, hogy atópiás: Száraz, repedezett, piros, nagyon durva tapintású. A nyirokcsomói mindig meg voltak duzzadva. Zsófi bőrén egyre több lett a seb. Pedig csupán anyatejet kapott. A védőnő a mosdatóra gyanakodott, ami patikai szer volt. Vagy a mosószerre. Természetesen már rég “mindenmentes” termékeket használtam.
A kislányom már aludni sem tudott… Elalváskor folyton mozgott – mit mozgott! Vergődött, mint egy partra vetett hal, dörzsölte magát a takaróba, az ágy szélébe, és ha levetkőztettem, akkor is próbálta vakarni a testét. Az arcát, és ahol szabadon volt hagyva a teste, véresre vakarta. Szenvedett. Nagyon szerettem volna rajta segíteni, de sem az orvos, sem a védőnő nem tudott tanácsot adni. Kis kesztyűt húztam a kezére, és halkan sírva néztem, ahogy szenved…
Ekkor egy megérzés hatására szigorú diétába fogtam. Kihagytam a tejet, tejterméket tartalmazó dolgokat, tojást, dióféléket, mogyorót, szóját a saját étrendemből. Láss csodát, a bukások ritkultak, Zsófi nyugodtabb lett, a bőre lassacskán letisztult. Lassan-lassan megtanult rendesebben szopizni is.
Persze a rokonok nem hittek nekem, hülyeségnek és hamisnak ítélték a diétámat, és néha megkínáltak ezzel-azzal. Aztán kiderült, “csak egy darab tojás volt benne, ettől nem lehet gond” – de mindig volt belőle baj. A következő éjjelt a kislányom újra vakarózva, sírva töltötte… Jobban vigyáztam a kínálgatással, és a szigorú diétámmal elértem, hogy végre tünetmentes legyen a kizárólag anyatejes kicsikém.
Zsófi étvágya nem volt épp kiváló, talán a sok rossz emlék miatt. Mindig is élénk, érdeklődő baba volt, az etetés nála épp csak a minimális életben maradást szolgálta volna már akkor is. Csupán ivott pár kortyot belőlem, és azonnal játszott is volna tovább. Már három-négy hónapos babaként folyamatosan szórakoztatnom kellett szoptatás közben, hogy hajlandó legyen nagyjából eleget enni. Én lehettem a legnevetségesebb anyuka, ha elképzelem magunkat kívülről, miközben szoptatás közben bábozok a bébimnek.
Aggódva, mégis nagyon vártam, hogy induljon el a hozzátáplálás, végre lakjon jól a gyermekem, éjjelente ne ébredjen fel az éhségtől két óránként. Nyilvánvalóan nem volt elég neki a folyékony táplálék. Azért én sem számítottam arra, hogy egy minimális áttöréshez még vagy másfél évnek kell eltelnie!
Hat hónap kizárólagos szoptatás után kezdtem a tejmentes, allergiásoknak ajánlott Sinlac péppel. Vörös volt tőle a szája, viszketett, és azonnal kiköpte. Kiverte a kezemből a kanalat is. Aztán próbáltam gyümölcsökkel etetni. Őszibarack szezon volt, megvettem a legszebbet, legédesebbet. Szintén vörös volt tőle a bőre, ahol csak hozzáért. Kilökte szintén a kezemből. Jött a főtt krumpli-próba, anyatejbe pürésítve. Durva elutasítás, agresszív kanáleldobás. Almaszósz. Szintén. Répapép. Ismét piros, ahol csak hozzáér. Undorodva taszította ki a kezemből a kanalat, röpködtek a pépdarabok. Gondoltam, akkor próbáljuk a bolti babakajával. Azt mondták, a sütőtökös Kecskeméti finom. Piros lett a bőre megint, ahol csak hozzáért. Gyűlölte már a kiskanál látványát is.
Reménytelen küldetésnek éreztem. Ő éhes volt, nyűgös. Tudtam, hogy 8 hónaposan ennie kellene már valami szilárd ételt is. Rengeteg anyatejem volt, de már rég kellett volna normális ételeket ennie, és nem napi 10-szer szoptatnom… A legtöbb 10 hónapos baba vígan csemegézi a csirkehúst is.
A szomszéd gyerek persze mindent eszik, jóllakik, nyugodt, éjjel is alszik…
Adtam hát neki tojásmentes durum tésztát. Rágás nélkül, egyben lenyelte, de végre boldogan elfogadta. Ettől tetőtől-talpig tele lett viszkető kiütésekkel. Jött gluténmentes tojásmentes tészta próba. Attól meg hasmenése lett, rosszul volt, hasgörcsök miatt ordított fájdalmában.
Mi a csudát adjak hát neki… Adtam sima sós rizst. Abból pár falatot végre hajlandó volt enni, és baja sem volt tőle. Lassan, nagyon lassan, egy éves korára elértük, hogy egyen már pár falatot.
De hogyan tovább? Mi lesz, ha véletlenül elfogy az anyatejem? Vagy beteg leszek, és nem tudom szoptatni?! Senki sem tudott segíteni.
Kértünk beutalót gasztroenterológiára, de csak fél év múlvára kaptunk időpontot. Hogy bírjam ki addig ilyen bizonytalanságban?
….
Folyt. köv.
A további cikkekért kövesd Allergia Blog facebook oldalunkat!
Ha van személyes történeted, amit szeretnél megosztani, vagy csak kiírni magadból, hogy jobban érezd magad, esetleg tapasztalatokkal, receptekkel segítenél ételallergiás sorstársaidon – várom a leveled az allergia.cafeblog@gmail.com -ra!
Köszönettel: Lin és Noiro
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: