Egy kedves és értelmesnek látszó munkatársnőm a Facebook oldalán kiírt egy rettenetes hülyeséget:
Tudom, senki nem olvassa, de néha amikor unatkozom, vajjal kenem be magamat, bebújok egy hálózsákba és végigcsúszok a konyhapadlón, eljátszom, hogy csiga vagyok.
Úgy sejtettem, magányos, vagy valami gondja-baja van. No… Írtam hozzá valami értetlenséget kifejezőt… Gyakran humoromnál vagyok, de azért furcsa volt a szöveg. Erősen kételkedtem a kollégám pillanatnyi épelméjűségében.
Aztán kiderült, hogy megint egy Facebook-láncjátékról van szó. Korábban is az emberek belső kényszerét használta ki ez a játékforma: A csoportnyomásnak ellenállni nem tudó egyének kitesznek valami őrült hülyeséget – amit maguktól nem írtak volna le, majd a szabály szerint meg “kell” hívniuk megadott számú ismerőst – akik hozzászóltak, vagy like-olták a baromságot… A meghívott ismerősöknek pedig szintén terjesztenie kell az igét. Így lesz a kis butaságból akár világméretű őrület.
Hamarosan én is megkaptam a magam szövegét a kolleginától:
“Csövike! Sajnálom, de kényszerítettek, hogy neked is Kedves Csigaáldozat-társam, sajnálom. Vesztettem ebben a játékban és Te is! Belájkoltad vagy hozzászóltál a megosztásomhoz, így Neked is meg kell osztanod az alábbi szöveget a faladon mellrák elleni harcért (hacsak nem vesztetted el a humorérzékedet) Tudom, senki nem olvassa, de néha amikor unatkozom, vajjal kenem be magamat, bebújok egy hálózsákba és végigcsúszok a konyhapadlón, eljátszom, hogy csiga vagyok.”
De most komolyan – a mellrák elleni küzdelmet miben segítené egy ilyen oltári nagy blődség? Nem szeretnék részt venni benne. Aki nem ír rá semmit, egyszerűen ugyanazt gondolja – hogy elment az eszem?
Tehát a jelen mellrák elleni küzdelmet passzolnám, de azért köszönöm a meghívást!
Tudod mit? Ha mellrák ellen küzdesz, látványosabb, ha be is öltözöl csigának. Ne csak mondd, tedd meg. 🙂
Ha tetszett amit itt láttál, és érdekelnek az allergiával és egyebekkel kapcsolatos írásaim, kérlek csatlakozz a Facebook oldalamhoz is, itt: Allergia Blog
Ha van személyes történeted amit szeretnél megosztani, vagy csak kiírni magadból, hogy jobban érezd magad, esetleg tapasztalatokkal, receptekkel segítenél ételallergiás sorstársaidon – várom a leveled az allergia.cafeblog@gmail.com -ra!
Köszönettel: Lin
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: