Kedves természetjáró! Nyilvánvalóan furcsa számodra, hogy miért fekszenek egyedül a kis újszülött őzgidák egy-egy bokor alján. De ne csodálkozz, az őzmama csak elment enni, és keresni fogja a csöppséget ott, ahol hagyta. Ne nyúlj hozzá, ne vidd haza, ne vidd el a vadasparkba! Szegény őzmama nagyon fogja hiányolni a kölykét. (És ugyanez a helyzet a vaddisznókkal is!)
A Budakeszi Vadaspark fotója
A közösségi oldalakon gyorsan terjednek az őzbébikről szóló bejegyzések, íme:
Gyuricza László közösségi oldaláról:
“Üdvözlök mindenkit,
Két napja születtem a Mogyoród melletti erdőben, jelenleg a testem akkora mint egy fél kilós kenyér. Mivel még nem vagyok elég erős a futáshoz, édesanyámnak nagyon kell rám vigyáznia nehogy elkapjanak kóbor kutyák, vagy a róka. Az, hogy most láthattok gyakorlatilag annak köszönhető, hogy egy mezőn voltunk amikor a fák takarásából kilépett egy nagy ember zöld kalapban és a vizslája. Az ösztönöm sugallatára nem próbáltam meg a nagy gazban a mamám után szaladni, mert sajnos az még nem megy, hanem bebújtam egy fűcsomó alá. Pontosan tudtam, hogy nincs más dolgom mint láthatatlanná válni amíg el nem múlik a veszély és anya vissza fog jönni értem.
Erős szuszogásra lettem figyelmes amikor szétnyíltak a növények előttem és egy nagy fülű, barna kutya meredt rám. Iszonyúan megrémültem és moccanni sem mertem csak reménykedtem benne, hogy láthatatlan vagyok. A vizsla valóban „nem látott”, csak állt három lábon és meredten figyelt… de „nem látott”. Ekkor megérkezett az ember aki sokkal nagyobb volt mint a kutya és dörmögött valamit, majd megfogta a nyakörvét és félrehúzta.
Motyogott valamit, majd felém fordult miközben a zsebében kotorászott és már teljesen más hangon csak annyit mondott: „egyemmeg”. Nagy szerencsémre Ő sem vett észre, mert a mozdulatlan láthatatlanságom és a rejtő színem tökéletes. Egy lapos, fekete eszközzel néhányat kattintott, majd elment. Anya egy óra múlva visszajött értem és mivel már nagyon éhes voltam alig emlékeztem arra, hogy majdnem felfedeztek, de szerencsére láthatatlan voltam.
Sok leendő barátom születik mostanság és kérlek benneteket, ha megtaláljátok Őket ne fogjátok, vagy simogassátok meg egyiket se. Ne vigyétek haza, mert a mamájuk ott van a környéken és lehet, hogy a sűrűből riadtan figyel.”
Őzgidákat rabolnak az erdőből! – MEGOSZTANI ÉR!
Igen, az őzmama szemszögéből nézve rablásnak minősül, ha a legelészésből visszatérve sehol sem találja a gidáját!
Azok a pici őzek nem árvák, és nem véletlenül fekszenek a földön, ahol épp rátaláltunk. Az anyjuk tudatosan hagyta ott őket, hisz a természet sokkal bölcsebb, mint azt mi, emberek gondolnánk. Az őzek ugyanis teljesen szagtalanul jönnek a világra, ráadásul olyan tökéletes „álcázó ruhában”: barna alapon, fehér pöttyös szőrmebundában, melynek segítségével szinte teljesen észrevétlenek tudnak maradni a ragadozók előtt. Még az egy-két hetes gidák is gyengék ahhoz, hogy az ember közeledtére anyjukat követve elmeneküljenek. Veszély eseten ezért tökéletes rejtő színükben bízva lelapulnak az avarba, vagy a magas fűbe, ahová anyjuk „elfektette” őket, és úgy várják, hogy visszatérjen hozzájuk szoptatni.
Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi az így egyedül talált kis állatot, és meg akarja menteni. Megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje, nem is sejtvén, hogy ezzel végzetes hibát követ el! A fogságban a gidák ugyanis csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy stressz és az anyatej speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulhatnak!
Tehát ha őzgidát találunk, jusson eszünkbe a mondás: mindent a szemnek, semmit a kéznek – és ha lehet gyorsan hagyjuk el a terepet, hogy az anyaállat visszamehessen gondoskodni a gidájáról!
Oszd meg Te is, ha egyetértesz vele!
Ha tetszett amit itt láttál, és érdekelnek az allergiával és egyebekkel kapcsolatos írásaim, kérlek csatlakozz a Facebook oldalamhoz is, itt: Allergia Blog
Ha van személyes történeted amit szeretnél megosztani, vagy csak kiírni magadból, hogy jobban érezd magad, esetleg tapasztalatokkal, receptekkel segítenél ételallergiás sorstársaidon – várom a leveled az allergia.cafeblog@gmail.com -ra!
Köszönettel: Lin
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: