Mindennapos problémákat okozott, hogy a kislányom nem evett másfél évesen még semmit pár falaton kívül – kivéve az anyatejet, napi hétszer. De másra vagy allergiás volt, vagy nem volt hajlandó a szájába venni. Csodával határos módon a véreredménye, a magasság- és súlyeredményei rendben voltak, szép és egészséges baba volt. Persze ételallergiás, immáron diagnosztizáltan. De még mindig nem akart enni. A gasztroenterológusnál nem lehetett dolgokat megbeszélni, viszont mivel elég vehemens voltam, és valóban gondjaink voltak, elküldött hát a klinikai dietetikushoz, hogy beszéljen ő velem, és legyen már valamilyen továbblépés.
Az orvosok feladata persze nem az, hogy a beteget pátyolgassák, és részletesen tájékoztassák, tanáccsal lássák el. A “nagy államiban” félévente 10 perc figyelmet kap egy beteg, kiadja az asszisztens az igazolásokat, és elvégzik a kötelező teszteket (főleg, ha a páciens tudja, hogy milyen vizsgálatot kérjen), majd röviden elmondják, hogy mit ne együnk. (Régebbi bejegyzésem a kezdetekről ITT olvasható.) Nem sok információ, kevés segítség. Gondolhatjátok, hogy egy másfél éves gyereket ellátni szinte kizárólag anyatejjel valódi “tehén-szellemiséget” igényelt. Sok tejem volt, korábban anyatejet adtam két másik gyereknek is, de akkor sem láttam kiutat. Az pedig megengedhetetlen, hogy a babám éhezzen. Miután pár kérdést feltettem az intézményvezetőnek a korábbi negatív kommunikáció miatt (miért kell terheléses teszt, mivel jár, mik a kockázatai egy ételallergiás babánál, aki még nem evett szilárd ételt, miért kell befeküdni, mivel terhelnék, stb.), a gasztroenterológia akkori főnöke is bejött a megbeszélésre. Sok tanácsot persze ő sem adott, azt mondta, hogy a gyerekem minden bizonnyal neofób (a neofóbiáról ITT találhatsz egy találó cikket). De legalább javasolta, hogy beszéljek a klinikai központ vezető dietetikusával, aki biztos jó tanácsokat ad majd, hogy egy olyan babánál, mint az enyém miket szabad, és miket nem szabad próbálnunk.
Kaptunk egy időpontot a hölgyhöz. Fiatal, és kedves. Segítőkész.
Végigbogarászta az eredményeket, és ez alapján a tanácsait nem igazán tudtam zsebre tenni, még inkább kétségbe estem ezektől. Még kevesebb alapanyagot javasolt, a zöldségek főzés utáni sózás és fűszerezés nélküli adását. (No melyik baba nyammog elégedetten erre a szuper ötletre?)
A WHO ajánlása, és egyéb tudományos cikkek is azt javasolják allergiára hajlamos gyermekek részére, hogy anyatejet kapjanak, minél hosszabb ideig.
A dietetikus hölgy első sorban rákérdezett, hogy mit is eszik a babám. Megmondtam neki részletesen – bár nem volt túl nagy a választék: Sok anyatejet, ezen kívül pár falat sima rizst, vagy rizs és alma keverékéből repceolajban sütött “sütit”. Ezen kívül még egy rizs alapú pépből néha néhány falatot. (Abban az időben még a kenyérféléktől is kiütéses lett, illetve az allergiásoknak ajánlott rizs és szentjánoskenyérmag alapú péptől is viszketett, sőt, még a sütőtöktől is, a szája körbe vörös, duzzadt, kiütéses volt.)
Erre azt mondta, hogy a klinikán bent fekvő anyatejes babáknál, akiknek panaszai vannak, legelőször az anyatejet veszik el, hiszen gyakran az anyatej miatt vannak allergiás panaszaik! Nem szabad anyatejet kapniuk, hanem inkább biztonságosabb tápszert.
Nos, ez így meglehetősen sokkoló volt, és a hölgy szavait ezek után nem is tudtam elfogadni, nem mintha tudott volna bármilyen használható tanácsot is adni… Egy majdnem kizárólag anyatejet fogyasztó gyerektől hogyan lehet azonnal elvenni az anyatejet? Főleg, hogy nem okoz nála panaszokat (pl. puffadást, kiütést, ekcémát), mivel az életemből minden allergént kiiktattam?
Az anyatej valóban okoz néha panaszokat az allergiás gyerekeknél (Erről ITT olvashatod el egy régebbi írásom), de csak akkor, ha az anya nem tart szigorú allergén mentes diétát. Amennyiben az anya diétája megfelelő, a baba panaszai is megszűnnek pár héten belül.
Egy valami biztos volt: még ki kell tartanom, nem szabad félművelt “szakemberekre” hallgatnom, hanem a saját kezembe kell vennem a sorsom, szakcikkeket kell olvasnom; hivatalos, tudományos forrásúakat, illetve próbálkoznom kell újabb és újabb receptekkel, hátha végre elfogad valamit a kislányom, hiszen 20 éves koráig senki sem maradt még anyatejes.
Végül 3 éves koráig kapott anyatejet. A családi napközi, ahová két éves korában bekerülhetett, sokat segített. Bár nem ajánlották a közösségeket, hiszen egy ételallergiás gyereket bárhol érhet diétatévesztéses baleset, és akár hirtelen rosszul is lehet.
Mégis jó volt a közösség: A családi napköziben oda tudtak rá figyelni, és ott muszáj volt pár alapvető ízt megszokni (természetesen otthonról vitt, biztonságos ételekből). Persze csak pár falatot evett, fogyott is eleinte, de szerencsére szép lassan kezdett már egyre többet enni. Az óvodában sem eszik valami jól, még mindig van egy csomó ételféleség, amit megkóstolni sem hajlandó: krumpli, paradicsom, hal, zöldségek, banán – de úgy, hogy oda szintén viszek be otthonról “pótlást” – azért eszik valamennyit néha a speciálisan allergénmentes menüjéből, amit a központi konyháról szállítanak.
De ha nincs a közösség ereje, becsavarodtam volna, nem jó visszagondolni azokra az időkre, amikor az éhes gyerekemnek nem tudtam mit adni.
